Babanéző

Ma bekukkantottunk Borókához a kórházba Ajsával és Dáviddal hármasban. Az ikrek addig nagypapáztak. Vagyis inkább nagypapa unokázott. Most volt velük először egyedül, szegényt nem kímélték a kicsik, végig fent voltak, nem éppen a legjobb formájukat hozva.

És akkor Boróka. Igen Boróka. Nem Zille. Bár eredetileg ez lett volna az első neve, a Boróka csak 'dísz" lett volna végén. De apukája szerint tiszta Bori a gyerek. Tehát akkor, ha jobban meggondolom nem is Borókánk van, hanem Borink.

Nos, akkor megnéztük Borit. Mi már Dáviddal belestünk tegnap, de most kapva az alkalmon, hogy  András felajánlotta vigyáz a manókra, hogy Ajsa is meg tudja nézni az kis unokatesót, mielőtt elmegyünk Anyukámékhoz elvittük a kíváncsi lányunkat, akinek már annyit meséltünk a piciről.
Nagyon élvezte a találkozást, rögtön azt akarta, hogy tegyük be az ölébe, ahogy a hugicáit szoktuk. Kicsit csalódott volt, hogy nem lehetett, de megbékélt. Nézegette, megfogta a kis kezét, el volt bűvölve, hogy kisebb, mint az ikrek. Kis huncut. Aztán beült Vica ölébe. Puszilta, ölelte. Úgy éreztem, érti Ő a kis maga eszével, hogy változás történt, csak még nem tudja felfogni mi is ez az egész. Nem tudom, milyen mélyen élnek még benne az első napok emlékei az ikrek születése után. Mit tud, mit érez most.

Szegény Zsombi is nehezen viseli, hogy nincs vele az anyukája. Őt még nem merték bevinni. Zétény próbálja vigasztalni:)
Ő csak azt nem érti: "Hogy hívják ezt a babát?" :)
Eddig Zillét várta.

Azt hiszem, jól sült el az első találka. Szívünkbe zártuk, várjuk játszani, babázni,  kényeskedni, amit két bátyóval nem lehet.