Off

Érdekesek vagyunk mi emberek. Szeretünk mások életében kutatni, véleményt formálni. Valamilyen szinten talán én is ilyen vagyok, van amit "meglátok", és tudom, hogy én nem úgy csinálnám, vagy nem értem miért így van, mire jó. Magamban csak egészséges érdeklődésnek nevezem eme tulajdonságomat. Hogy az e vagy sem, eldönteni nem az én tisztem és magunkat szokásunk is más nagyító alatt szemlélni, mint másokat. Amit azonban tudok, hogy nem vagyok rossz indulatú. És soha nem jutna eszembe beleszólni valaki életébe. Abba, hogyan él, miért így, miért azzal akivel, és miért annyi gyereke van.

Két dolog azért van, ami kivételt képez: egyik az alkoholista, netán agresszív férfiakkal való együttélés. Ilyenkor még a konfliktus kerülő énemet is le tudom győzni, és akár kérdezek is. Választ persze még nem kaptam. Azt hiszem erre nincs is. A másik gyerekek pocsék állapotokba való sorban szülése, és erre az életmódra való berendezkedés.

Ezeket leszámítva viszont mindenki azt csinál felőlem amit akar. És azt hiszem elvárható lenne másoktól is, hogy ne szóljanak bele az életembe. Ha magában véleményt alkot akkor legyen.

Biztos sokan nem értik miért kellett ilyen kis időn belül 4 kicsi gyereket vállalnunk.  Én pedig azt nem értem milyen jogon kritizál bárki emiatt. Ha valakiktől elfogadok véleményformálást ez ügyben azok egyedül a gyerekeim lesznek, másoknak semmi köze hozzá. A mi, kettőnk közös döntése volt, szeretjük, eltartjuk őket, és ha tőlünk telhető legjobban igyekszünk nekik megadni minden téren. Nehéz, néha látszik rajtam, van hogy panaszkodok, de csak olyan jól eső kimondóan, nem hinném, hogy ebből állok ki. Én választottam, nem bánom, hogy így történt, egy gyereket nem lehet megbánni. Az hogy valamikor telítődnek a dolgok teljesen normális, 2 gyerek és 4 gyerek mellett is. 

A másik amit nem tudok, hova tenni az a már szemrehányó hangnemben elhangzó nekünk két gyereket is elég eltartani kijelentések. Sosem tudom mit kellene erre mondanom, mit tehetek én róla, hogy valakinek több, valakinek kevesebb jutott. Tudom, hogy nehéz ebben a frusztrált gazdasági helyzetben élni. Mi is érezzük ugyan a hatását, de szerencsés helyzetben vagyunk, távol állunk még a rezsi vagy étel problémáktól. De attól még felfogom, hogy van, akinek nagyon nehéz, hiába dolgozik éjjel-nappal, nem tud egyről a kettőre haladni. De miért is tehetek én erről? Miért kell szinte számon kérni rajtam, hogy miért van nekem több, mint neki. Mondja el, meghallgatom, hogy szeretnének még, de nem tudják bevállalni, de a már bunkó stílusban odavetett megjegyzésekkel nem tudok mit kezdeni. Az egész bejegyzés egy ilyen ügyből fakadóan íródik, amivel betelt nálam is az a bizonyos pohár. Ma visszakérdeztem, hogy hova utaljak és mennyit. Magam is bunkó voltam, tudom. És biztos lelkiismeret furdalásom lesz pár napig. De ez a helyzet teljesen abszurd volt. Nem fogok szabadkozni emiatt, és pokolian zavart, hogy láttam rajta, hogy elvárja. 

Vannak még pénztől független 2 gyerek elég megjegyzések. Ez sem zavar, ha valaki kimondja, hogy ő így gondolja. Mindenkinek más a tűréshatára, elhiszem, hogy valakinek a kettő az elég. Nekünk meg nem az volt. Sőt, ha valaki garantálná, hogy fiú lesz a következő szülnék még egyet. És nem bírom, hogy emiatt csodabogárnak, hülyének tekintenek, vagy legalábbis nem hiszik el, hogy boldog van ennyi gyerektől. Mert ha ők nem lennének azok én sem lehetek.

Szóval kezdek besokallni az emberektől. 

És akkor még olyanokról, hogy édességet adok a gyereknek nem is beszéltem. Érdekel az engem, hogy ő nem ad? :) Én adok. Nekem is adtak, nem lett semmi bajom. Persze, hogy nem azzal tömöm őket egész nap, de nem tiltott.  És még mesézünk, tv-zünk is. Mi igen. Aki meg nem az nem. Én meg azt nem érthetném, hogy mi baja lesz a gyereknek egy darab csokitól vagy egy pohár ivólétől. De még soha nem kérdeztem meg, mert mindenki úgy nevel gyereket ahogy akar.

Valaki egyszer felvilágosíthatna arról, miért jó mások életébe vájkálni, annyival boldogabb lenne a világ, ha minden csak saját magával törődne. És ők maguk is elégedettebbek lennének az életükkel.