Körülbelül tíz évig panelban laktam, nem egy helyen. Mindegyiknek megvolt a hangulata, mindet másért szerettem. A legnagyobb élmény természetesen az utolsóban ért, hisz oda született Ajsa, de a legszínesebb éveim mindképpen a barátnőkkel együtt töltött lakásban voltak. Viszont ha az Ajsás időben olyan szomszédaink lettek volna mint amilyenek mi voltunk akkor nagy bajban lettünk volna :) Én nem tudom milyen birkatürelmű emberekkel élhettünk együtt, vagy hogy tudtak ennyien így egy helyre költözni, mi pedig hogyan fogtuk ki őket. Nagyon hangosak voltunk.... Nem állandóan persze, de voltak időszakaink. Volt csótányos hónapunk, mikor az éjszaka közepén visítoztunk. Voltak átvihogott vagy éppen átsírt éjjelek, hallgattunk poénból mulatós zenét és Jimmy-t, egyikünk rockot. Voltak veszekedések, ajtócsapkodások. Volt egy-két hét, mikor egyik barátnőm minden éjjel az akkori pasijával ordítozott, mi pedig velük.. Bulikat is tartottunk szép számmal, rengetegen feljártak napközben és este is. És mégsem szólt soha senki, nagyon csúnyán tudtak ugyan ránk nézni, de sem rendőrséget nem hívtak, sem az ajtót nem verték ránk. Érthetetlen :)
(Azt azért még hozzáteszem, hogy egy hülye szomszéddal azért megszívtam. Vagyis nem is az én szomszédom volt, hanem az egyik exemé (ezt követően M.) Pont alattunk lakott, mikor először találkoztam vele a lépcsőn éppen a szembe szomszédjával kiabált. Kérdeztem is, hogy ott mi folyt, mire M. csak annyit mondott majd rájövök. És rájöttem. Sokszor jött fel hozzánk teljesen alaptalanul. Volt, hogy az éjszaka közepén arra riadtunk hogy a csengőt nyomja, kibotorkáltunk, és azon háborgott, hogy hangoskodunk. Mikor M. 4-5 éves unokaöccse nálunk aludt pár napig és utolsó este eltört nála a mécses. Akkor is feljött, hogy hallgattassuk el a gyereket, mert ő aludna.. Na akkor borult el az agyam, sem előtte, sem utána nem ordítottam még annyira senkivel, mint akkor (biztos engem is szeretett a többi szomszéd). Aztán taktikát váltottunk, volt M.-nek egy régi kanapéja a sarokban falábbal. Kicsit rozoga volt már, a lábai pont úgy voltak tönkre menve, hogy mozgás hatására szépen ritmusosan kopogott. Hát átköltöztünk oda estenként :) Szólt is a csengő jó párszor, de nem reagáltunk többet rá)
A barátnős lakásban viszont tényleg hülyék és fiatalok voltunk. Gondoltam, hogy mély benyomást hagytunk a szomszédokban. Azóta sem találkoztam egyikkel sem, egészen mostanáig. A Négyessel sétáltam, mikor szembe jött az egyik bácsika. Köszönt, köszöntem, egymásra mosolyogtunk. Végigmérte a gyerekeket és megszólalt: "Remélem kertes házban élnek"
Megnyugtattam és még bocsánatot is kértem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése