A héten Dávid újrakezdte a melót, én pedig mint egy kezdő anya úgy téblábolok a lányok között azóta. December közepétől volt itthon a lába miatt, tehát nem nagy idő, de hozzászoktam. Jó volt, hogy van két plusz kéz és vagy Ajsát vagy az ikreket mindig lefoglalta. Dolgozott ugyan a laptopon, de a kicsik békésen elszuszogtak mellette, figyelték, hallgatták. Imádni való természetük van (kivéve amikor nem.. mint a héten) elég nekik annyi, hogy ott vagyunk és szólunk hozzájuk, ezen elgagyognak utána félórát is. Apa pedig jó beszélgető társnak bizonyul, és nem szaladgált sehova.
Múlt évben viszonylag sokat volt velünk. A júniust teljes egészében itthon töltötte, akkor még hármasban. És a kicsik születése után, miután a két nagyi letöltötte nálunk a "szabiját" Dávid is maradt két hétre.
Ez az évünk nem lesz ilyen szerencsés, a cégnél változások vannak, sokat kell majd dolgoznia, akár négy után vagy hétvégén is. Tudom, hogy amit tud, azt mindig hazahoz, eddig is ezt csinálta, és inkább éjszakázott, mintsem bemenjen szombaton, de nem olyan jó ez neki.
Tehát Apa nélkül vagyunk. És mindenki nyűgös, a lányok is, én is. Nehéz búcsút mondani a jónak.
Megértelek, különösen így, a mini manókkal. Mi csak a két ünnep közti időszakot töltöttük együtt, de így is nehéz visszarázódni. Remélem, hamar kilábalunk a télből, jön a tavasz és a kinti sétákkal gyorsabban telik a nap.
VálaszTörlés