A rózsaszín másik oldala...

Ülök itt egyedül már egy ideje és jó ez a kis nyugi. Az ikrek Katiéknál, Ajsa Dáviddal motorozik (délután hazaért végre). Arany életem van mondhatni, csak néha nehéz észrevennem.
Ajsának egyre több az olyan akciója, amin nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Egyszer majd biztos az utóbbit fogom felidézve ezt az időszakot, de még most nem tudok. Sírni ezzel ellentétben tudnék, de ígérem nem fogok. Sem amikor a homokot szórja a levegőbe,  miközben a kicsik ott ülnek mellette. Sem akkor, amikor a falat használja már megint a rajzlap helyett. Vagy amikor tépi a virágot, mivel Léna is ezt csinálja. Amikor megengedi a kinti csapot, és ha elkapom akkor "csak" Őt kell öltöztetni, ha nem akkor önti járdára, homokba, minden tiszta víz lesz és van, hogy még Léna is belemegy. Ugrál mindenhol, rá valamelyik tesóra, akiket előszeretettel simogat, csak valahogy véletlen a hajuk is meghúzódik (tényleg olyan hosszú hajúak, hogy simán megesik az ilyen "véetyen..) De az is előfordul, hogy a wc papír letekeredik és láss csodát az egész folyosón végit tud gurulni....véetyen persze. És ha már az illemhelyiségnél tartunk akkor az is megtörténhet, hogy két narancsillatú kutyánk lesz. Mellettük a lányom, aki a légfrissítővel a kezében szagolgatja őket és "jaú ijat" van.
Na ez volt az a pillanat a mai napon, amikor már inkább én is röhögtem kínomban... És próbáltam kizárni Mimi hangját, mert természetesen ordított, mivel otthagytam.
És akkor még Lénus ma nem húzta magára a szárítót, nem zárt a kezére egy ajtót sem, és semmit nem tuszkolt a szájába. Szóval tényleg happy minden. Mimit legalább ilyen veszélyek nem fenyegetik, mivel tépőzárként tapad rám. Nem tudom mennyire lesz az jó, ha majd Ő is önállóan tud közlekedni, de ettől rosszabb azt hiszem nem nagyon lehet. Ha nem fogom a kezét és sétálunk ordít. Már sokszor az sem jó ha ölben van. Egyedül a homokozóban van el nélkülem. Egyébként úgy sír, hogy néha már a kiskutya is visít. (Ez már azt hiszem állatkínzás kategóriába tartozik, és akkor még a légfrissítő sehol). Nem is lenne baj ha egy gyerekem lenne. De van még mellette kettő, három. Léna minden óvintézkedés ellenére önveszélyes, és a nyomában kell lenni, és Ajsa is elég "érdekes" dolgokkal foglalja le magát, ahogy pár példában leírtam. A picike pedig közben még mindig kiüti a szervezetemet, ha már nem is olyan szinten mint ezelőtt. Mégis örülök, hogy odabent van, és nem idekint: Fogalmam sincs mi lesz néggyel. Mint ahogy arról sem hogy mi lesz akár holnap a hárommal. Néha olyan jó lenne eggyel... Csak tudnék választani közülük és ne oda lyukadnék ki, hogy mind kell :)