Szívat? :)

Az Ajsáról szóló bejegyzések megsokasodtak, pedig a mindennapokban a többi pindur is kiveszi a részét. Ezért most egy időre száműzöm a leányzót a blogról :)

Írni így is lesz miről, kiről. Itt van például ez a Léna gyerek... Eddig ő volt a Kicsi a hármasukban.  Aki mindig kicsit elveszettebb volt a többieknél, kevésbé érvényesítette akaratát. Ő volt a legcsendesebb, legnyugodtabb, legszófogadóbb, "legrendesebb" gyerekünk. Most nagyot fordult vele a világ, érik a kis egyénisége, nagyon gyorsan kapcsol, vicces, humoros. Plusz mostanában mintha szórakozna velem. Vagy csak én gondolom így? :)

Ebédelünk. Ő közli, hogy nincs már neki semmi a tányérján. Gondoltam még kérne. Mondom neki, hogy rakok még, igaz nem válaszolt. Kiteszem, a húst kockázom, jelezném, végig figyeli hogy mit csinálok. Kérdezem, hogy elég-e lesz e?
- Nem, kérsz.
- Nem kérsz többet? Még most mondtad, hogy elfogyott és kérsz még.
- "Nem mondtam" És rázza hozzá a fejét.  "Ana, nem mondtam"

A kanapén hempereg és szól: "Ana, gyeje Lénához"
Ott hagyok csapot-papot, felkucorodok hozzá. Egy félmásodpercre átölel, majd megszólal: "Na megyek. Szia" És tényleg otthagy.

Egy idilli esti párbeszéd, miközben törölközőbe csavarom:
- Úgy szeretlek, hogy nagyon-nagyon. (Ajsától tanultam - de őt most meg sem említettem)
Nem hatja meg: "Aha"
- Te szeretsz?
Rázza a fejét.
Majd visszakérdez vigyorogva: "Te szeretsz?
Azért ad egy cuppanóst, majd a fejemen ugrál.

Aha. Szeretem :)