Ovikezdés

Belátom nem a legaktuálisabb téma így május közepén a múlt évi szeptemberi ovikezdés, de egy bejegyzést megér.

Kezdve ott, hogy úgy voltunk vele miért ne bonyolítanánk meg az életünket és járatnánk az ikreket másik oviba, mint Ajsát? Jó, volt ennek oka, de akkor is, nem is mi lennénk....
A terv az volt, hogy Ajsát Dávid hordja majd, az ikreket én. Az egyik probléma ezzel az volt, hogy Noel nyáron rájött, hogy ő nagyon szeret aludni, akár 9ig is mormol teljesen függetlenül! attól, hogy este mikor alszik el. A másik pedig az, hogy Ajsának nem tetszett az én túlzott lelkesedésem az ikrek irányába, és ez abban öltött alakot, hogy szerette volna ha őt (is) én viszem.
De volt az ovival egy harmadik, legnagyobb gond is, történetesen az, hogy Miminek nem tetszett ez az egész járás dolog....
Eleinte nem gondoltuk, hogy probléma lesz Mimikével, ment, ha nem is túl lelkesen. Dicsértük őt (őket), ódákat zengtünk az oviról, látszólag hatott. Reggelente Noel jó kedvéért harcoltunk és Ajsát nyugtatgattuk, hogy majd felváltva visszük őket (nem sok hatása volt). Lehet ez sem tett jót. Mimzi nem akart ott aludni, de ezzel nem is problémáztunk, megpróbáltuk ugyan, de egy-két sírás (ordítás) után nem erőltettük. Lénus saját kérésére kezdetben maradt, majd ő is jött haza velünk délben, ami szintén az ő döntése volt. Napról napra volt Mimivel egyre nehezebb. Először csak akkor ordított amikor eljöttem, utána már mikor beértünk, majd már indulás előtt. Már ott tartottunk hogy Ajsát sem tudtam egy héten legalább egyszer elvinni a másik három gyerekkel az oldalamon, mert akkor is hisztizett. Meg ugyan nem tudta mondani miért nem akar menni, és az óvónők, valamint Léna elmondása szerint sem volt utána baj, vígan játszott, bár ő váltig állította, hogy nem érzi jól magát. Hittünk is neki, meg nem is. Valamiért nem akart menni, de csak nem hazudott mindenki arról, hogy minden okés odabent, szóval összeesküvés elméleteket nem gyártottunk :)
Amikor már azt hittem, ez már  így marad, rá kell álljak a nyugtatóra, persze megoldódott "poén" szerűen... Dávid két nap szabin volt, gondolta kipróbálja a dolgot. Ajsát éppen letettem, kocsikáztunk hazafelé Noellel, mikor hívott telefonon, nagy lesajnálóan felvettem, mire közölte, hogy nem sírt. Először azt hittem szórakozik, de nem :) Másnap ugyanígy. Akkor már végig a kezemben fogtam a telefont, mint egy tini aki nem tud leszakadni róla, várva a hívást :) Onnantól ő hordta őket egy darabig állandóan.
Máig nem értem. Oké, nekem szólt egy idő után már a hiszti, de miért? Ilyen nehéz volt az elválás?

Közben sajnáltam Lénát, hogy megnehezítjük szegénynek az ovikezdést, pedig olyan kis ügyesen beszokott, soha nem panaszkodott sem a Mimi jeleneteire, sem a másik kettőre reggelente. Átöltöztettem szépen, elpakolta a ruhákat, mint egy ügyes nagylány, puszi és már ment is be. Mimit sokszor vigasztalta, kérte hogy ne sírjon, extra kedves volt hozzá. Álomgyerek, szupertesó Ő, tudom én... Megérdemelt volna egy simább menetet.