A mintaférj

Szerintem általában türelmes vagyok. Ha nagyon fogytában vagyok, akkor általában még bepróbálkozok egy mentő ötlettel, ami eltereli a figyelmüket, mielőtt kitör a semmisejó. Például, felöltöztetem őket és kimegyünk, elmegyünk vagy kotyvasztunk valamit, netalán berakom őket délután a kádba játszani. Nem mondanám, hogy tipikus következetes anyuka lépései ezek, de ez van... Inkább, minthogy kiboruljak és ordítsak. Ha meg ennél is kevesebb a türelmem akkor megpróbálok kikapcsolni, csinálják és mondogatom magamban, hogy én akartam a négyet, nem ők.... én akartam a négyet, nem ők... Ha meg teljesen a türelmem határán vagyok, akkor veszekszek. Ami után persze még rosszabb lesz a helyzet, én meg még inkább kivagyok és magam hibáztatom. Olyan nagyon jó lenne, ha erről le tudnék szokni. Ha lehetne ezt kérném karácsonyra, és egy jó adag türelmet, egy jó nagy adagot :)

Mert ha elszakad a cérna és nem is velük vagyok haragos, akkor levezetem Dávidon. Aminek körülbelül semmi értelme... Ha tűr akkor iszonyú lelkiismeret furdalásom van, ha meg ő is borul, akkor aztán kiborulunk mindketten. Ritka eset, de létezik és ez nem jó.

Mint tegnap. Én kezdtem, ez tény.
Aztán estére már ott tartottunk, hogy ne is vegyen levegőt, mert az is idegesít. Erre kipattant-felcsattant, kikapcsolta a tv-t, közölte, hogy ő bemegy a hálóba, én maradjak kint, de aludjak, hátha kialszom hogy hülye vagyok. Nahát én sem vagyok az az ember, akinek megmondhatja bárki mit csináljon. Meg még be is szól. És ki hallott már olyat, hogy a nő alszik a kanapén... Utána mentem, ő zárta  az ajtót.
Rám.
Az orrom bánta...
Mondom neki, hogy most aztán megyek látleletet vetetni. Ő meg röhög. Nekem meg már vérzik az orrom. De Ő tovább röhög már a földön ülve. 

Aztán megápolgatott - bocsánatot nem kért - és MEGENGEDTE, hogy bent aludjak. 

Az én drága férjem. A mintaférj.