Keresztelő

Ma volt a lányok keresztelője. Úgy, mint Ajsa Ők is görög katolikusok lettek. Vallás területén igen sokszínű a családunk, vagyis inkább azt mondanám más a vallásról alkotott képünk. Az én oldalamról, zömmel reformátusok vagyunk, de nem azok a templomba járós fajták. Szemben Dávid családjával. Akik mélyen vallásosak, katolikusak. Így nem is volt kérdés, hogy a lányokat hogyan kereszteljük meg.
 Nekem a keresztelés, a keresztszülőség nem igazán vallási alapú. Inkább szól a családról, az összetartozásról, a bizalomról. Egyfajta megtiszteltetés, nekem is van két keresztgyermekem, és nagyon büszke vagyok rá, hogy engem, minket láttak megfelelőnek a feladat betöltésére. Nagyon jó példa áll előttem. Keresztanyám nagyszerű ember, második anyaként tekintek rá. Mindig mellettem állt, sokszor segített, belém látott és lát a mai napig, ha kell őszinte, ha kell hallgat. Én is szeretnék legalább fele ilyen nyomot hagyni a keresztgyermekeim szívében, mint Ő az enyémben.
 Úgy érzem jól választottunk mi is a lányaink számára.
Millának Vicáék, Dávid nővére és férje lettek a keresztszülei, Lénának pedig öcsém és egy unokatesóm, Dalma, még fiatal lányka, de szeretetben nem lesz hiány. (Ajsának az én nővéreméket választottuk egy éve. )

A szertartást a kicsik jól viselték. Nem volt sírás, csak egy kis meglepődés. Ajsa is nagy érdeklődéssel figyelte mi történik. Párszor bele is dumált. Hogy milyen nagy volt az ámulat, jól mutatja, hogy itthon az apjával megkeresztelték Lilit. Dávid volt a pap, Ajsa a keresztanya, az alvómacija pedig a keresztapa szerepét töltötte be a kisszékről végignézve az eseményt.

A templom után tartottunk egy kis összejövetelt, 20 fős kis vendégsereggel. Be kell valljam ételek tekintetén a nagymamákat illeti a dicséret. A lányok élvezték, hogy kézről kézre járnak. Annyira mások mint Ajsa volt kicsinek. Barátságosabbak, nyugodtabbak.
Fülbevalókat kaptak mindketten a keresztszüleiktől, ígérem nemsokára a megfelelő helyekre kerülnek.


Visszatérve a vallási részre. Sokszor kaptam már meg a kérdést, hogy milyen irányba akarom nevelni a lányokat. Nehéz, ha vegyes a család e téren. Ha egyik fele így látja, a másik úgy. Eleinte azt feleltem majd ők, ha nagyobbak lesznek eldöntik mit hisznek és mit nem. De be kellett látnom ez nem ilyen egyszerű. Akaratlanul is formálom őket. A szülői példán keresztül tanulják meg a világot. Szüleim nem vallásosak, nagymamámmal jártam párszor gyerekként templomba, lekonfirmáltam a többi osztálytársammal együtt, jártam előtte a kötelező hittanórákra. De nagyjából ennyi. Nem hiszem, hogy ez jó, vagy rossz. Vagy az lenne az ellenkezője. Soha nem érdekelt különösebben ki miben hisz. Elfogadom, és ezt várom az én irányomba másoktól is.
Dávodot, a családját megismerve felmerült bennem már az elején, mi lesz ha gyerekeink lesznek. Én előttem Dávid volt a „fekete bárány”. Aki nincs ott minden vasárnap a templomba. Ő a maga módján hisz, máshogy, másmilyen mélységben gyakorolja a vallását.  Soha nem jelentett köztünk gondot, hogy máskép vélekedünk. Ő nem akarta, hogy „megtérjek”én sem akartam, hogy más legyen. A lányok kérdése már kicsit nehezebb. Nem is olyan sokára fel fog vetődni a kérdés, hogy miért imádkoznak Nagymamáék ebéd előtt, hogy miért járnak Ők, unokatesóik kiskoruktól kezdve templomba és mi miért nem. Nem tudom még hogyan magyarázom el egy kisgyereknek, mert gyanítom nem vár 10-12 évet a kérdés mikor már megértenék valamelyest.