2010

Hosszú évet zárunk. Sok minden történt velünk. Nagyon jók is. Elsősorban a lányok születése, az hogy nagy családdá váltunk.És sok kis csoda, amit a három gyerektől kaptunk. És nagyon rossz is, egy számunkra nagyon kedves ember elvesztése, amit nem tudom mikor sikerül feldolgozni. És ha arra gondolok, hogy nekünk mit jelent, akkor el se tudom képzelni, hogy a családja, hogyan jut ezen túl valaha.

Rengeteg érzelmet és változást éltünk át.
Az év azzal kezdődött, hogy féltettük az icipici babszemet a hasamban,az Ajsával való terhességem, nem volt zökkenő mentes, nem akartam még egyszer átélni azt a rettegést, álmatlan éjszakákat. Annyira szerettem volna biztosra venni, hogy minden rendben lesz.
De emellett persze ott volt bennünk a kíváncsiság, vágyakozás, remény, mindaz amit egy kisbaba jelent egy család életében

Sokszor rácsodálkoztunk Ajsa fejlődésére, gyönyörködtünk/gyönyörködünk ebben a kis tökéletes lényben. Éreztük, hogy életünk gyökeresen változáson megy keresztül, amit néha már nem tudtunk követni, olyan nagy volt a tempó. Jött a sokk, hogy ketten vannak. Én pedig még jobban féltem, illetve nem láttam át, hogyan fogjuk megoldani, ha megszületnek

Költöztünk.
Nagyon szerettem a kis másfélszobás lakásunkat, nem hittem, hogy az új nem csak egy ház, hanem otthon lesz számunkra. De a régit kinőttük, és szükségünk van a kertre is. Hónapokig kerestük, a megfelelőt, míg végül nagy nehezen ráleltünk. És otthonná vált.

Volt egy balesetünk. Amit ugyan szerencsésen megúsztunk, gyakorlatilag pár karcolással szálltunk ki mindhárman (vagyis mind az öten) az autóból, ami érthetetlen ha azt nézem, hogy a kocsi totálkáros lett. De mély nyomot hagyott bennünk.

Közben sodródtunk az árral, amit nem tudtunk irányítani. Sokszor éreztem magam bezárva. Nagyon megviselt a terhesség, a "kímélő" életmód. Az év közepét mélypontként éltem meg. Persze ez nem teljes bezárkózás volt, nem kell nagy jelenetekre, sírásra gondolni. Sokan nem is vették észre a szűk családi, baráti körből sem. Csak éreztem, hogy valami nem stimmel, illetve a Dáviddal való kapcsolatunkra is igen rányomta a bélyegét. Változtatnunk kellett, és erre a hármasban, munka nélkül töltött egy hónap remek alkalom volt. Feltöltődtem, helyreálltam lelkileg, ami a fizikai állapotomra is jó hatással volt. Kellett ez az időszak a kicsik születése előtt, hogy "megújulva" várhassuk őket. (és az energiára is szükség van ám..)

És jöttek! Megnyugodtunk.. Egészségesek, szépek, a mieink. Nem mondom, hogy azóta minden egy csapásra tökéletes, nincsenek problémáink. Nagyon sok feladattal jár három pici, de nincs mit tenni, csinálni kell, maguktól nem fognak felnőni. Sokszor van szükségünk egy nagy levegővételre, hogy tiszta fejjel haladjunk tovább. Talán ezt ezalatt az év alatt jól megtanultam, és remélhetőleg nem felejtem el megint. Beleszoktunk a nagycsaládos létbe, amiről néha azt gondolom, ugyan miért kellett ettől félni... máskor megkapom a választ. De ezek annyira nem számítanak. Mert itt vagyunk, jól vagyunk. Egyszer már vigyázott ránk valaki, esélyt adva, amivel élnünk kell, és fel kell nevelnünk a lányokat. Nemrég elvesztettük egy nagyon közeli barátunkat, ami nagyon megviselt, ugyanakkor érthetetlen okból erőt is adott. Megtanultunk értékelni az életet. Amit a gyerekek adnak. Egymást. A családunkat. Barátainkat. Nagyon sok mindenünk van, amiért nagyon hálás vagyok.

Szeretném a 2011-et ennek szellemében eltölteni. És remélem, hogy sokkal jobb, könnyebb évünk lesz.

BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES ISMERŐSÜNKNEK! 

Ajsa, Léna, Milla, Dávid és Timi