Mikulás

Nálunk járt a Mikulás.
Az első alkalommal még pici volt, most talán felfogott az egészből valamit. Legalábbis érti, hogy a piros ruhás, nagy szákállú bácsi, akiről mostanában már annyit hallott hozott neki ajándékot. Tudta, várta hogy így lesz. Jövő ilyenkorra majd elfelejti:) A kor szépsége.
A "Mijusus", ahogy Zsombor nevezte (Ajsa ugyan ki nem mondott semmit, itthon "babbázott") Kati mamánál érkezett, hogy le ne fárasszuk, összegyűjtöttük a gyerekeket egy helyre. A látogatás érdekesre sikerült.

A három kicsit nem zavarta a vendég
Az ikrek megnézték maguknak, mosolyogtak egyet-kettőt rá.
Bori a legnagyobb nyugodtsággal az édesek álmát aludta.

Zéti örült, verset mondott és énekelt. Izgatottan várta az ajándékát.

Ajsa és Zsombor ordított.

Lili elbújt Dávid háta mögé, onnan ugatott:)

Pedig minden olyan jól indult. A két kicsi is nagyon várta a Télapót. Persze látott már mindenki olyat, hogy megijed a gyerek, de azt hittük Zétény lelkesedése ragadós, és bátorságot ad a két manónak is. De hinni a templomban kell. Mikor nyílt az ajtó, már sejtettük, hogy lesznek még bajok. Zsombor bele is fogott rögtön a sírásba, kicsi lányom viszont egy ideig csak méregette az érkezőt, hátrált. A Mikulás próbált a bizalmukba kerülni, lehajolni hozzájuk, ezt nem kellett volna. Ajsa is rázendített, Zsombor pedig felvette a hangerőt:) Erre már Lilunk is beijedt, és mint jó őrző kutya a segítségére sietett kisgazdájának, ugatott bátran, védelmezően Dávid háta mögé bújva.
A hangulat nem lett sokkal jobb később se. Míg Lilit sikerült odavonszolni és a szimatolás után megnyugodott a két gyerekkel nem szagoltathattuk meg.. Legalábbis nem sok értelme lett volna és még lehet a gyámhatóság szimpátiáját sem nyertük volna el.  Így inkább menekülőre fogtuk, és bevonultunk, Vicával és két csemeténkkel a szobába, onnan hallgattuk mind a négyen az ajtóra tapasztva a fülünket Zéti versét és dalát, de kimenni nem voltak hajlandóak. Mikulás bácsi azért rendes volt, itt hagyta a zsákját, hogy onnan kiszedhessék az ajándékaikat a sírósok is. Ekkor már nem is volt gond, boldog, jó kedvű  volt mindenki!
Később Ajsa mondogatta, hogy Babba, elgondolkodva, az ajándékokra mutatva, és felemelve a mutatóujját. Mostanában mindenkit babáz amúgy, legyen néni, bácsi, Mikulás:)

Jövőre remélem már jobban fog menni. Vagy többen fognak sírni, de legyünk optimisták. Én örülök, hogy lesz egy évem kipihenni a mait.

Külön köszönjük a sípoló játékcsontot. Van már pár hangot adó játéka de ez mindenen túltesz. És még a kutyák füle érzékeny. Ha "véletlen" eltűnik nem mi voltunk:)