Gyerek és kutya

Sokan kérdezik tőlem, hogy milyen tapasztalataim vannak gyerek-kutya téren. Van aki tényleg kíváncsi, netalán érintettek, vagy azok lesznek a témában. Másokon látom, hogy rosszallják. És a következő kérdésük már az, hogy nem bántja e a kutya a babát, nem fertőzi e meg valamivel, miért jó az a kicsinek, hogy ilyen szoros kapcsolatban él egy állattal....
Ezeket a kérdéseket egyrészt megértem. Én sem voltam az a nagy állatbarát soha. A kutyákkal való kapcsolatom is kimerült annyiban, hogy oké szép, aranyos, de ne nyálazz össze. És én is a meggyőződéses a kutyának kint a helye nézeteket vallottam. Bár azt hiszem ezt most nehéz rólam elhinni.
Lili kalandos úton került hozzánk, amit most itt nem részletezek, de majdnem az lett a vége hogy kinyírtam Dávidot. Még a lakásban éltünk, ahonnan egy ideig azon voltam, hogy kiutáljam. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült. Ellenben megszerettem. Nagyon. Félretettem hát az elveimet.
Amikor kiderült, hogy terhes vagyok Ajsával elolvastam mindent amit lehetett, beszéltem állatorvossal, gyerekorvossal, és mindenhonnan megnyugtató választ kaptam. Semmilyen káros hatása nem lehet a kutyának, ha tisztán tartjuk, megkapja az oltásait. Ez eddig is adott volt, és persze nem a terhesség alatt állt szándékomban megváltoztatni. Dávid elintézte az aggódást, megnyugtatást egy mondattal, miszerint ne hülyéskedjek már kozmetikushoz jár, minden séta után meg kell mosni a lábát (azért kellett egy év míg Ő is zokszó nélkül vitte a kutyát a fürdőszobába) és vitaminokat szed. Ápolt kutya, van törődve vele. Talán túlságosan is:))
Aztán megszületett Ajsa, kíváncsi voltam, hogyan fogadja. Tudtam, hogy bántani nem fogja, idővel pedig majd megszokja, az elején viszont nem igazán fogta hogy mi van. Olvastam, hogy be kell mutatni neki a babát, bár már azon kuncogtam, amikor elképzeltem, de azért mindent úgy csináltunk ahogy a nagykönyv szerint kell, még egy kistakarót is hazahozott Dávid a kórházból, hogy ismerős legyen neki az illat. Igazából nem tudom, hogy milyen hatásának kellett volna lenni ezeknek a lépéseknek. Két hétig nem igazán érdekelte a bömbölő újdonság, aztán megérthetett valamit az egészből és újra bújós lett. Alapból az, ha erre még tesz is egy lapáttal, akkor teljes a káosz. A terhességem alatt is volt egy ilyen időszaka, azt hiszem a kutyáknál is működik az a radar, mint a gyerekeknél. is kiszúrnak minden apróságot, és intenzíven lereagálják.
Pár hónapig nem is tudott kialakulni semmiféle kapcsolat köztük.  Ahogy Ajsa nőtt gügyögött egyre jobban érdekelte, bár egy ideig megtartotta a kért egy méter távolságot ha mellé ült is, Ajsa rosszra csábította és hívta a maga nyelvén. Még párszor elhangzott a nem szabad felszólítás tőlünk, de hagytuk alakulni. Szerencsére nem az a nyalakodós fajta (amit én is nagyra értékelek), Ajsa pedig szinte nem is kapott belőle. (csak hallgat ránk ez a kutya.... néha) A mászós életmód óta pedig már össze vannak nőve. Amit egy kicsit sem bánok. Ajsa imádja, vele kezdi és fejezi be a napot. Közben játszanak, rosszalkodnak, "veszekednek" Ha rangsort kellene állítanom az Ajsa életében résztvevő személyek között, a dobogós helyek: Anya, Apa, Lili. (nem megsértve a nagyszülőket és a tesókat..) És a kis szőrgombóc is rengeteg szeretett ad neki. Pluszban bármikor lefoglalja, ha én az ikrekkel vagyok. (örök hála) A kicsikre egyébként nem sok figyelmet szentel. Ha nagyobbak lesznek és lesz "háromAjsa"szegény Lili nagy gondban lesz.
Sok gonddal jár egy kutya. Ha gyerek van pláne. De sokat is ad, az egész családnak, főleg egy kisgyereknek. Amikor hozzánk került, akkor érte is felelősséget vállaltunk. Nem pedig azt, hogy majd ha jön a gyerek lepasszoljuk. Ezért nem adtuk oda mikor terhes lettem, vagy zártuk ki az egész életében bent, emberi társaságban tartott kutyát sokak tanácsa ellenére se. És nem látok negatív következményét a döntésünknek. Ha valami kizáró ok jelentkezne, például allergia  vagy akármi akkor majd, de addig értelmetlen. Felelőtlenség. Megfér együtt a gyerek és a kutya. Sőt. Persze mindenki saját belátása szerint dönt. Mi így. Megértem, ha valaki más utat választ, de a mienket is tartsák tiszteletben. És teljen már egy el úgy egy hónapom, hogy valaki nem mondja el a véleményét..... Nem akartam ezt a végére, de kijött. Végül is egy újabb tanács inspirálta az egész bejegyzést. Igen, egy kutyát tartunk három kisgyerek mellett, de ő nem egy, hanem a mi kutyánk. És nem hiszem, hogy ebből eddig bárkinek aki megjegyzést tett kára származott volna.
(Én is látok olyan dolgokat más családokban, ami számomra nem logikus, de eszembe nem jutott soha véleményt alkotni....)